2016. június 12., vasárnap

Röpke




Röpke. Nagyjából ez a szó jellemzi legjobban az eddigi pecáimat idén. Sem az időjárás nem volt kegyes - na nem a profikhoz, csak a magamfajta műkedvelőkhöz, sem a műhelybe befutó munka mennyisége, a családra meg nem panaszkodunk, hiszen prioritás is van a világon, bár ők a legmegértőbbek a bogaras cipésszel.

Rövidek is voltak, nagyobb részük leginkább kirándulás jellegű - még ha vittem is nyelet - , nem túl sok eredménnyel. Mindegyik csudajó volt a maga módján, de peca szempontjából szinte eseménytelen. Szégyen, de még a kajak sem lett nedves ez évben.

 Azt már a télen elhatároztam, hogy a semmiről csak azért sem fogok írni, megteszik ezt helyettem mások, és valahol feleslegesnek tartom. Mégiscsak egy napló ez, képzeld el a könyvet magad előtt, amikor pár év múlva vissza szeretnél olvasni valamit, és a hetvenötödik "ma sem történt semmi érdekes, de szivárványszín szikrákat vetett a déli napfény az útszéli  kátyúban raboskodó víz tükrén" szarság után el is megy a kedved az egésztől, és inkább előkapod a Piszkos Fred a kapitány-t.

Kevés blogot olvasok. Nagyon keveset. A kedvenceim nagy részén évi néhány bejegyzés van, olyan is akad, amelyik több mint egy éve érintetlen. Ez az év itt is így kezdődött.

Az eredménytelenség hálisten ma megtörni látszott, frankó pörgős partin vagyok túl, a tavaly kikotort kedvenc büdös kis patakunk párszáz méteres szakaszán. A kotrás után jó két és fél méterre került a vízszint az úttól, cserébe kemény, néhol köves az alja.. Dobálni jobbára magam elé tudok, de már jobban megy mint tavaly, persze bőven van hova fejlődni. Mókusfészket is csak egyszer csináltam, az elkapkodott dobások 2-3 gubanca sem nagy, kibogoztam mielőtt káromkodni kezdtem volna. 200-250 méter kb két és fél óra alatt. Sok akció, nincs ok panaszra. Góbi, a hangulatfelelős eleve keretbe foglalta ezt a pár órát - aki ismeri, érti - , így vidám délelőttöt hagytunk magunk mögött. Már az is nagy szó, hogy a menetrendszerinti hétvégi vihar is csak este érkezett. A nap hala egy gyönyörű domi, alig tudtam beletartani a képbe, a nap vesztese egy mellettem kettéharapott jószág. A nap legye, a polifoam-arany (hareline) dubbing-pávatoll rózsabogár 8-as horogra kötve.A polibogaras rövid dobásokkal összehozott peca nem a legyezés csúcsa, de ha étvágyuknál vannak a jószágok, akkor igen vidám tud lenni. Legalábbis nekünk.

Mielőtt a szokásos néhány képet megmutatom, szeretnék rendhagyó módon a technikai háttérről írni. Nem teszt jellegű, ahhoz én kicsi vagyok. Jobbára alsó-,középkategóriás cuccaim vannak a keret meg az asszony haragja miattt. Tavaly télen cserebere bizniszben szereztem egy 7'6" #4 Buttersticket. Sokat dobáltam előtte egy #5-ös Pursuittal, keveset egy  #5-ös rs4-gyel, ezeket ilyen pici vízre túl izmosnak és hosszúnak éreztem. Nagyon szeretem a kis 8" #5 régi pfluegeremet, de java részt az elmúlt időben egy Snowbeee classic 6' #2/3 4-es zsinórral volt a társam a szűkebb patakokon. Sokat olvastam az üvegbotokról, előnyökről, hátrányokról, arról, hogy ez voltaképp perverzió, hisz csak a gyors akciós bot a bot. Amikor több írás is megegyezett abban, hogy kezdőknek (harmadik éve lengetek, és az időszűke miatt bőven ide sorolom magam) könnyebb a lassú-közepes akciós botokkal dobni, hogy milyen finoman lehet vele kevésbé gyakorlott kézzel is felkínálni a legyet, sejtettem, hogy nem lövök mellé. Tettem rá egy kis Airflo orsót, ami egy Hardy marksman dt4-es zsineggel érkezett. Örülök, hogy emellett a szett mellett döntöttem, egy kezes , jól irányítható, kisebb halakkal is élményt nyújtó készség lett. Pontosabb voltam, nem okozott gondot akár tizenegynehány méteres dobás sem, ami azért ezeken a vizeken nem túl gyakran szükségeltetik.És nem utolsósorban a lágysága miatt ugye a vékonyabb tippet nagyobb biztonságban van. Na most jöhetnek a képek.Néhány az eddigi időszakról, pár darab a mai örömpecáról, és egy videó az akciókról. Nem vagyok nagy videós, ezzel az akciókamera nevű kütyüvel is most ismerkedem, de aminek kell az látszik rajta. Jó mulatást!

Ritka vendég mifelénk...
 
...jól meg is csodáltam...
 
...miután ő is megnézte Krisztián tutiját (blondriver lures)
 
Bazsi szaki szerel a folyónál
 
ahol a vérkagylók tanyáznak...
 
...amiket errefelé csak sztrímerekkel fogdosunk
 
...ha én egyszer felnövök...
 
hősök márpedig vannak
 
S.T.A.L.K.E.R.
 
Egy szép darab az Adoványból...
 
...mielőtt a buli elkezdődött
 
a mi őserdőnk
 
jól elbújtam, ne lássák mások hogyan szerencsétlenkedem
 
hol az ördögben fogunk itt lejutni?
 
persze azért sikerült...
 
...mielőtt a bogarak ellepték a hegyet
 
aztán Grande is meglett

 a mai átlag
 
A csukák még nem egészen értik errefelé a keccsenrilíz mibenlétét
 
és a bandanagy


2 megjegyzés:

  1. Hi!
    Nincsenek alsó-, közép- és felsőkategóriás botok! Csak olyan, amivel szeretek horgászni, meg olyan, amivel nem.:))
    Számomra a műlegyezés legjava, amikor a lehető legközelebbről, egy kisebb léggyel elkapok egy szebb halat.

    VálaszTörlés