2015. június 10., szerda

Utánpótlás




Egy bazinagy sárga engribördzös lufi néz mérgesen a plafonról, úgyhogy jól meg kell gondoljam mit írok. Különben megtámadnak a peonzák meg a Legostarwars birodalmiak. Ezek a dolgok egyre inkább előjönnek ahogy az emberfia (na jó, az enyém) cseperedik és közösségbe jár. Hála Istennek azért amikor épp a közösség kerülése a cél a programjaimban (szinte mindig az, legalábbis része a programnak, pölö: mit csinálhatnék valahol, ahol nincs más?..), és Kende úr is velem tart - hiszen lassan hatéves férfi - legalább annyira élvezi ezt, mint én. Sőt, néha, amikor én már mennék haza, még pár órával meg kell toldani ha lehet, olyan jól elvan a kisfőnök a szúnyogok, bogarak, halak, és az ő világukat jelentő nekünk néha nullkomfortos környezetben. Miért is ne lenne, hiszen valahol inkább ott a helye mint a plázákban vagy lepattant külvárosi játszótereken, ahol apukája kölyökkorában épp eleget lógott..



Ezért is terveztük ezt a hétvégét kicsit hosszabbra mint máskor, kíváncsi voltam mit bír a kölyök. Átment. Nem is a horgászatra helyeztük a hangsúlyt, inkább az evezés, fürdés, homokonrohangálás, tűzrakás, sátorozás satöbbi volt a lényeg. Meg hogy milyenek a váratlan helyzetek (persze mindez a biztonság tudatában, apa ott van ha kell), vízbe esés, nyakig érő csalán, millió szúnyog, stb. Én már néha ordítottam volna amikor ő még el sem kezdett foglalkozni a körülményekkel. Jó volt na, mit ragozzam..


 Reggel négykor odasúgtam, hogy - Gyere, megyünk horgászni!, és úgy kelt fel, ahogy ovi előtt hétkor soha. Irány Orfű, talán még lesz pár óránk mielőtt a bolondokháza elkezdődik. Volt. Pár hete szereztem egy régi felfújható 2+1 személyes kajakot, ezt vittük le magunkkal. Kb olyan könnyen manőverezhető  mint egy méretesebb lavór, és legalább úgy is tud forogni. Persze ez Kende urat semmiben sem zavarta, számára ez volt a vízijárművek csimborasszója. Az evezéshez még kicsit rövid egy ekkora jószágban, de majd belejön. A vitorlásstrand mellett kikötve rájött, hogy a víz alatti algás betonrámpa csúszik, nem is kicsit, és igen nehéz rajta felkapaszkodni. Kicsit figyeltem, ahogy az esélytelenek nyugalmával próbál kijönni, de azért amikor szólt, hogy -Apa, azért most már segíthetnél, akkor kiemeltem. Addig csak lestem hogy mit tesz (hallom ahogy páran szörnyülködnek), de nem esett kétségbe,  idővel konstatálta , hogy ehhez ő kevés. Aztán húzott vissza a vízbe, összeszedve minden üres csigaházat meg kagylóhéjat amit talált.

dél

'reggelt


Ha nem lett volna annyi kétlábú zavaró tényező odalent egész sokáig maradtunk volna. A szabadstrandon fürödve nagyjából fél tizenegy volt a lélektani határ, most sem értem miért kell a városból kiszabadulva vadszamárt megszégyenítő módon ordítani ahhoz aki mellettünk áll, mindenesetre többen tesznek így mint ami elviselhető. Úgyhogy a fürdés, csalamádés-szalonnás hambi, citromos sör és jégkrém után irány vissza a stégekhez, újra fürdőzés amíg nem ordítottak körbe ott is, majd miután siekresen elhagytam a kölyök mentőmellényét hazamenekültünk, hogy végre lejuthassunk a folyóra kalandozni.

érkezés

étkezés

köszi Feri!


tűzhely

Hej!

mosogatás

jobb

bal



Nagytáska, sátor, két hálózsák, függőágy ami nem lett felhúzva, hat kiló a hűtőtáska, három bot, pergetőtáska legyezőtáska, karácsonyfa üzemmód. Kende úr még a töltés után a kis belső folyókanyarig hajlandó volt a kistáskát meg a botját hozni, de Biggel és kis családjával találkozva könnyek között közölte, hogy vagy hozom a botot, vagy ott hagyjuk. Vittem.A kis vízen át odafelé még Big segített, adogatta a cuccokat amíg én fürdőgatyában etettem a szúnyogokat a derékig érő vízben, majd Kende urat is átemelve folytattuk az utat a gyerekméretű gazban a táborhely felé. Miután bokáig érő vízre számítva a ruhánk fele elázott a derékig érő vízben kitaláltam hogy katonásat játszunk és ez túlélőtúra. A csapat többi része  (Kende úr) éljenzett. Jómagam magamban szitkozódtam. De csak kiértünk a helyre, ami a magas víz miatt elég szűkös volt egyelőre, de szépen növekedett reggelig. Sátorverés, cserkészmódra kis tűzrakás, babkonzerv, sör (nekem), válaszadás a gyermek háromezernégyszázhuszonhat kérdésére, majd alvás. Tízkor. Háromnegyed kettőig. Így lassan  (jó, nagyon lassan de azért mégis) 40 felé, már kényelmesebb vagyok, hogy folyjon a nyálam alvás közben a homokon, de egy laza háromnegyed órás éjszakai séta után újra elaludtam négyig, majd miután akkor sem jelentkeztek a balinok bosszúból még hatig ráhúztam. Próbáltam azért kicsit dobálni, de inkább csak gyakorlásképpen a hatos bottal, meg élveztem a reggeli nap sugarait, amik még jóval békésebbek mint a tesóik délidőben.

hogyan lopjunk kajakot



Tíz körül Balu és Lackó is csatlakozott, akik előző nap indultak kicsit feljebb kajakkal, és miután sikeresen veszélyeztettük a reggeli rántottájukat az alatta lévő fa rugdosásával, gyorsan el is menekültek. Mi kicsit még rohangáltunk a homokon, negyedórát kergettem egy ismeretlen jószágot a tízcentis vízben amíg egy fotó erejéig feltartottam, aztán tábort bontottunk és újra visszaküzdöttük magunkat a sziget bejáratához. Még jó, hogy itt észrevettem, hogy a kistáskából kicsit kilógó 0,10-es fonott vége valahova beakadhatott, mert a 270 méter java részét úgy kellett kézzel visszatekerjem. Kende úr a mai napig meg van győződve róla, hogy azért volt olyan nehéz visszajönni. 


downstream

wellness


Hat év. Ennyi kellett hozzá, hogy simán el tudjunk tölteni együtt másfél napot a nagyfiúval, úgy, hogy nem kell folyton a sarkában lenni és ami az erejéből csak telik, abban segít. Élvezi a természet nyújtotta lehetőségeket, és nem rinyál hogy nincs vasárnap pláza. Rohangál a halivadékokkal teli vízben, kagylót gyűjt, koponyát talál (és hazahoz), egyszóval minden olyan megvan neki amiről én a panelban anno lemaradtam. 



Öröm nézni... Főleg apaként, ez sokszor felfoghatatlan, hogy ez az energiától kicsattanó, örökmozgó, szorgalmas és okos kis izé, ez félig belőlem van. Csoda ez, amit hála Isten napról napra át lehet élni, és hétvégén még idő is van rá egyre többször..

a suszter maga

4 megjegyzés:

  1. Hejjjjj,de jó volt ezt most olvasni!
    Irigyellek is egy picit! de majd remélhetőleg lesz nekem is hasonló élmény... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne apukám. idővel tuti :d

      Törlés
  2. Ez nagyon jó vóóóót! :)

    VálaszTörlés